• Vasárnapi Hírek, 2002. február 17.
  • Szerző: vgp

vhNemrég egy multinacionális cég vezetője kért segítséget, mert irodai telefonjára fenyegető hívásokat kapott, idegen nyelven, ismeretlen személytől. Nem a rendőrséghez fordult, hanem egy hazai magándetektív céghez, nem hiába: rögzítették a hívásokat és aprólékos nyomozói munkával leleplezték a telefonálót. Hangmintáját igazságügyi szakértő hasonlította össze a kazettán szereplő hanggal. Ezután már javaslatot tehettek a megbízónak, hogy bizonyíték alapján kezdeményezzen peres eljárást.

– Talán a legegyszerűbb, mégis a legnehezebben felderíthető zaklatási mód a telefonos, legyen szó akár megcsalt feleségről, akár gyűlölködő versenytársról. A magán- és a gazdasági életben is mind gyakoribb az üzenetrögzítőre mondott vagy a telefonon élő szóban elhangzó fenyegetés, megfélemlítés. A magándetektív cégek közül Magyarországon elsőként vállalkozott a Perfect Loyd Magánnyomozó Iroda az ilyen ügyek hangazonosításos felderítésére – mondta lapunknak Kis Emil, a cég tulajdonosa. A modern, a különböző hangfelvételek összehasonlítására alkalmas számítógépes eszközöket használnak és „éles fülű” igazságügyi szakértőket vonnak be munkájukba. A hang, tüzetesen és műszeresen vizsgálva majdnem olyan tökéletesen azonosítható, mint az ujjlenyomat, hiszen egyénenként más és más. Bűnügyi szakemberek szerint a hangazonosítás a biometriai azonosítási módszerek közül az egyik legmegbízhatóbb. Így ma már nagyon nagy biztonsággal – és a törvény által is elfogadottan – szerezhetnek bizonyítékot a zaklató személyazonosságára.

Kis Emil elmondta: csak fél éve – az igényt észlelve – vállalkoztak ilyen feladatokra, és eddig fél tucat megrendelést kaptak, szinte kivétel nélkül multiktól. Hiszen az ilyen cégek külföldön megszokták a zaklatási ügyeik diszkrét és nem rendőrségi intézését. Nem jellemző ugyan, de volt már egy telefonon zaklatott hölgy is a megbízóik között.

Publikációk

Keresés az oldalon