• Cash-Flow Magazin, 2006. december
  • Szerző: Gaál Péter


cash flow1Sasvári Rudolf (44) a ma már önmagát felfedő ipari kémelhárító, illetve magánnyomozó a Rendőrtiszti Főiskolán diplomázott, majd az állam-, később nemzetbiztonságnál szolgált több fontos beosztásban. Tizenegy éve magánnyomozó. Hat évvel ezelőtt a magánnyomozásról, most pedig az ipari kémkedésről írt egy könyvet. Előbbi ma már tankönyv, utóbbi még csak érdekes olvasmány. Ezzel persze a szerző leleplezte magát, soha többé nem végezhet operatív felderítő munkát. Sasvári nős, fia 18 esztendős. Angyalföldön élnek egy panellakásban. Autója szolgálati, hobbija az olvasás. Feltűnés nélkül él. Váci úti közepes méretű irodája is inkább a jó ízlésről, mint a hivalkodásról tanúskodik.

Az egykori kémelhárító, ma profi magánhírszerző ma is óvatos?

Mire gondol?

El tudnám képzelni, hogy felemelte a telefont és leellenőrizte, hogy igaz lehet-e a történet, ami miatt kerestem.

Nem, nem volt szükség ilyen ellenőrzésre.

Miért nem?

Mi csak a megbízókat ellenőrizzük le, nekik nézünk utánuk. Ugyanis nem mindegy, hogy mi a célja a megrendelőnek, így aztán nem árt, ha alaposan feltérképezzük a hozzánk betérő ügyfelet. Saját magunk védelmében tesszük ezt, nem szabad semmilyen kínos, ne adj isten, törvénytelen szituációba keverednünk.

Gondolom a célszemély az, akiről mindent meg kell tudnia. Beszéljünk például arról az esetről, amit a könyv klasszikus Mata Hari történetként említ!

Bejött az irodánkba egy férfi és elmondta, hogy keresi a barátnőjét, aki fél évi kapcsolat után tűnt el, nyomtalanul. Teljesítettük megbízását és elmondtuk a megrendelőnek, hogy a keresett hölgy elköltözött az élettársához, Németországba. Még azt is elmondtuk az egyébként igencsak meglepődött embernek, hogy volt barátnőjének gyermeke is van attól a férfitól, akihez kiment. Ezzel számunkra véget is ért a történet. Pár hét múlva ez az ember újból megjelent és újabb segítséget kért. Kiderült, hogy igazából azért keresi a nőt, mert vissza akar tőle szerezni egy többéves számítástechnikai fejlesztést. Ekkor döbbentünk rá, hogy valójában miről is szólt a história. Az esetről dióhéjban csak annyit, hogy a férfi egy harmincfős csoport tagjaként szoftverek fejlesztésével foglalkozott egy multicégnél. Jó képességű mérnök volt, de annyira félénk és annyira nem férfias alkat, hogy ismerkedni csak az internet segítségével próbált, így jött össze az említett hölggyel is. Dúlt a szerelem, a nő nagyon, de nagyon szép és nagyon intelligens volt. Büszke volt a férfi, hogy egy ilyen nőhöz lehet köze. Imponálni akart barátnőjének és ezért szép lassan beavatta a hölgyet munkája részleteibe, így akart olyan látszatot kelteni, hogy nagyon fontos ember, aki felbecsülhetetlen értékű fejlesztésekkel foglalkozik. A nő pedig érdeklődő volt, úgy tett, mintha felnézne a barátjára. A fickó a végén a teljes szoftverfejlesztést telepítette is a hölgy számítógépére. Aki aztán el is tűnt a képből, ahogy kell. A mérnök az első megbízás után elment barátnőjéhez és megpróbálta visszaszerezni tőle a programokat, ám az akció sikertelen volt. Második megjelenésekor már őszintén elmondott mindent és tartva attól, hogy kirúgják a munkahelyéről, minket kért meg a találmányok visszaszerzésére. Mi ki is mentünk Németországba és elmondtuk a hölgynek, hogy bizonyítani tudjuk ipari kémkedését. Megrettent a felelősségrevonástól és mindent visszaadott. Ettől persze a fejlesztések már a konkurens cég kezében voltak, de a férfi legalább itthon nem bukott le.

Szóval így lehet ma egy szoftverhez hozzájutni!

Például így. Ez a cég három éven keresztül foglalkoztatott harminc mérnököt és nagyon meg lehetett lepődve, hogy eredményei nem voltak ismeretlenek a vetélytársak előtt. És mi kellett ehhez? Egy gyönyörű és valóban intelligens nő, akit ráállítottak erre a mérnökre és aki minden titkot átadott csak azért, mert imponálni akart a barátnőjének. Nem sejtette a szerencsétlen, hogy egy klasszikus Mata Hari-sztori főszereplője, hogy minden, a megjátszott szerelem, vacsorák, szép esték csak azért vannak, hogy valamennyi titkát elárulja.

Ehhez persze alaposan ismerni kellett a mérnököt, tudni kellett, hogy mi a gyenge pontja...

Pontosan! Ez a kémkedés lényege. Mindig tisztában kell lenni azzal, hogy a célszemély hogyan él, mik a szokásai, vannak-e káros szenvedélyei. Ez a mérnök félt a nőktől, ezért ismerkedett interneten. Ez volt a gyenge pontja. A konkurens cég tudta ezt és ráállította a valóban meseszép és nagyon művelt ügynökét, aki nem volt más, mint a rivális egyik vezetőjének élettársa, akitől már babája is született a hölgynek.

Gyakori az ilyen eset?

Az ilyen nem, de az ipari kémkedés nem ritka.

Hajdan valóban olyan jó volt a magyar ipari kémkedés, hogy több pénzt kerestünk vele, mint ipari termeléssel?

Magam is hallottam erről, de többet nem tudok mondani. Egy biztos, az átkosban, ahogy mondani szokták, nagyon komolyan vették mind a hírszerzést, mind az elhárítást. Akkoriban a Cocom-listás termékek megszerzése volt a feladat. Amit a mi mérnökeink kint a nagyvilágban láttak, illetve amit el is tudtak hozni, azt egyből adtuk is tovább a Szovjetuniónak. Ezt hívták akkor reexportnak! A rendszerváltással ezt az egészet a szemétre dobták és a legjobb szakemberek kerültek az utcára. És ez nem azért baj, mert sokáig képezték ki őket, mert ez sok pénzbe került és mert ezek az emberek állás nélkül maradtak, hanem azért, mert közben szinte minden külföldiek kezébe került! Míg mi nem törődtünk saját érdekeinkkel, nem vigyáztunk saját titkainkra, addig ezek az idegen cégek mindent kikémleltek.

Múlt időt használt, tehát ma már ez nem jellemző?

Dehogynem! Ma is épp annyira, mint bármikor.

Mekkora veszteség érhette így az or szágot?

Szerintem nincs is olyan ember, aki ezt meg tudná mondani. De senki ne gondolja, hogy a stratégiai üzletágakban ma nincs hírszerzési tevékenység! Nincs olyan multi, aki ne kémkedne riválisai után. Magyarország erre egyébként is jó helyszín, hiszen sok a nagyon jól képzett szakember és igen alacsonyak a bérek. Ezért is telepedtek hozzánk a nagy cégek fejlesztőbázisai. Az informatikával, számítástechnikával és telefonszolgáltatással kapcsolatos fejlesztések jelentős része hazánkban történik. És senki se áltassa magát azzal, hogy ezek a nagy cégek nem figyelik egymást. Dehogynem!

Akkor viszont fel is kell készülniük a védekezésre?

Hogyne! Mi is éppen erre a területre specializáltuk magunkat. Megrendelőink azok az említett multik, akik ma már bizony egyetlen olyan, vezető beosztású munkatársat sem vesznek fel, akit nem ellenőriztettek volna le. Vizsgálatuk a legapróbb részletekig mindenre kiterjed, kezdve attól, hogy miért jött el az illető az előző munkahelyéről, egészen addig, hogy milyen szenvedélye van az embernek. Piál, drogozik, nőcsábász, szenvedélyes szerencsejátékos, pletykás, és így tovább. Ráadásul kijelenthetjük, hogy ezek a külföldi cégek velünk, magyarokkal szemben nagyon bizalmatlanok. Sokkal inkább az anyaországból választanak felső vezetőt, mint helyből. Ha mégis megtörténik ez a csoda, akkor nagyon alaposan leellenőrzik az illetőt.

Mi számít a legnagyobb kockázatnak?

Maga az ember! Mondok egy példát: egy híres és jó nevű mérnök kap egy hívást, miszerint beszélgetésre várja az egyik konkurens cég. A kiszemelt el is megy a tárgyalásra, ahol olyan anyagi ajánlatot kap, amit nem lehet elutasítani. (Ez a legnagyobb gond, hogy a bérek hihetetlenül alacsonyak.) Szóval mérnökünk a pár százezres fizetését milliós nagyságrendűvel válthatná fel. Megállapodnak, már-már alá is írnák a szerződést, amikor valamilyen váratlan dologra hivatkozva közlik az emberrel, hogy még maradjon a helyén, csak két hónap múlva tudják át-, illetve felvenni. A mérnök marad, de időről időre tárgyalásra hívják, kérdezgetik erről, arról. Emberünk észre sem veszi, hogy híreket, információkat ad át a remélt, jövendőbeli cégének. Két hónap múlva pedig közlik vele, hogy nincs szerződés, elállnak az ajánlattól, de azért a továbbiakban is igényt tartanának híreire. Ekkor döbben rá, hogy már nyakig benne van valamiben, amire nem is gondolt. Kilépni a helyzetből nem tud, mivel már zsarolható. Zsarolják is!

Említette, hogy cége a gazdasági hírszerzésre, a vállalatok utáni nyomozásra specializálta magát. Jő üzlet ez? Meg lehet ebből élni?

Valóban a gazdasági életre, azon belül a hírszerzés megelőzésére, tehát az elhárításra összpontosítunk. Ez stabil bevételt jelent az irodának. Eddigi tapasztalataink szerint az elégedett megrendelő visszajön! Nekünk ma már állandó ügyfeleink vannak.

Mit jelent ez a cég bevétele, illetve az itt dolgozók fizetése szempontjából?

A cég egy-egy szerződéses munkáért százezres nagyságrendű bevételt realizál. Én négy éve dolgozom itt, ez alatt összesen két darab hétszámjegyű megbízásunk volt. A többi inkább két-, három- és négyszázezres összegről szóló szerződés volt. Saját fizetésemről szólva elmondhatom, hogy a magáncégeknél sem keres többet egy-egy nyomozó, mint mondjuk a BRFK-nál. Csakhogy ott egyszerre negyven-ötven ügye van a detektívnek, itt meg egy, ami nagy különbség! És míg a zsaruknál elég magas az eredmény nélkül lezárt akták száma, addig nálunk csak a sikeresen elvégzett megrendelésért fizetnek!

Első könyvében írja, hogy a magánnyomozás nem a magányos farkasok szakmája. Csapatra, sok technikára is szükség van. Igaz ez a gazdasági hírszerzésre is?

Hogyne! Éppen úgy igaz, mint az a megállapítás, hogy egy újoncnak legalább hét évet kell a rutinos kollégák társaságában az utcán töltenie, hogy megtanulja a szakma alapfogásait. Nem véletlenül gyakorlat a rendőrségnél is, hogy a nyomozóból hét év elteltével lesz jó operatív tiszt, és újabb öt, esetleg hét év múlva fő operatív tiszt. Ezt a szakmát bizony csak az utcán lehet megtanulni. Az előrelépést szó szerint ki kell talpalni.

Azt is állítja a könyvében, hogy általában veszélytelen ez a foglalkozás. Ezrelékben mérhető az a véletlent, amikor a magánnyomozó rossz időben, rossz helyen van. Soha nem fordult elő, hogy komoly fenyegetést kapott?

Volt ilyen is, de csak azért fordulhatott elő, mert a magánnyomozás eredménye (egy összefoglaló jelentés) úgy jutott a célszemély birtokába, hogy a rendőrségen akadt egy áruló, aki kivitte az anyagot a célszemélynek. Többet erről nem mondhatok, de íme, a példa, hogy az élet bármely területén a legnagyobb kockázatot maga az ember jelenti.

Önök együttműködnek a hatóságokkal is? Esetleg tőlük is kapnak megbízást?

Nem! Semmilyen átfedés nincsen a rendőrség és a magánnyomozói szakma között. A törvény szerint a rendőrség hatósági felügyeleti jogkörrel rendelkezik és kész. Mi nem kontárkodunk bele az ő munkájukba, ők nem szólnak bele a miénkbe. A törvény szerint van még két lényeges pont. Az egyik, hogy nekünk nincs semmilyen hatósági jogkörünk, nem vagyunk jogosultak a rendőrségi nyilvántartások használatára. Éppen annyit tehetünk, mint bármely magyar állampolgár! De a Btk. alapján tőlünk is éppen úgy, mint bármelyik állampolgártól elvárható, hogy a tudomására jutó bűncselekményt feljelentse, esetleg meg is előzze. Ilyen jellegű rendőri együttműködésről lehet csak szó.

Nem jelent veszélyt, ha egy állami vezető nyilatkozza, hogy soha nem látott mértékben kívánják támogatni a kutatás-fejlesztést?

Ilyen bejelentés önmagában még nem jelent veszélyt. De nagyon jó a példa, mert a sajtóban sok bizalmas információ is megjelenhet, sőt meg is jelenik, ami bizony baj. A megjelent publikációk sok fontos információt tartalmazhatnak, és nem titok az sem, hogy ma már olyan internetes szövegkereső programok is vannak, amelyek a nap huszonnégy órájában üzemelnek és használatukért egyes cégek, sőt államok is nagyon sok pénzt fizetnek. Gondoljunk csak az amerikaiak terrorelhárító munkájára. Egy-egy szóra koncentrálva a világháló szinte minden forrását felkutatják, hogy lebuktassák a lehetséges terroristákat. Meg vagyok róla győződve, hogy a multicégek mind sajtófigyelésre, mind pedig a világháló, illetve a profiljukba vágó szakmai kiadványok és lapok ellenőrzésére sok pénzt költenek. Nem beszélve arról, amit már régóta ismerünk és amit úgy hívunk, hogy "agyelszívás". Nagyon sok olyan cég van a világon, amelyeknek semmi sem drága, ha meg akarják szerezni a kiszemelt szakembert.

Könyveivel a nyilvánosság elé lépett, ráadásul vállalta, hogy fényképeket készítsünk önről. Pedig ez a nyilvánosság egyben az ön szakmai halálát is eredményezi.

Ez így van, én lettem a cég arca, úgyhogy ma már a céget képviselem. Viszont ezzel az is együttjár, hogy operatív nyomozói munkát nem végezhetek. A szakmától ettől még nem szakadtam el, irányítási feladatom van a nyomozások projektmenedzsereként. A hírnév, a sok fényképes interjú egyben az ügynök halála is, de azért így is van mód a munkára. Elemzéseket, nyomozati terveket és stratégiákat dolgozok ki, amiket aztán a kollégák hajtanak végre. Majd az összegyűjtött információkról összegző-értékelő jelentéseket készítek. Ez is van olyan érdekes, mint a gyakorlati munka. A könyvírás, és más szakmai publikációk elkészítése pedig kiegészíti mindezt.

Publikációk

Keresés az oldalon